17. Fejezet - A vádlottak padján

Remegő lábakkal érkeztem meg az utolsó tárgyalásra. Nem álltunk nyerésre, de vesztésre sem, egyik fél sem volt jobb a másiknál. Mi bemutattuk a felvételeket, amikkel kicsi előnyre tettünk szert, a bíró is inkább nekünk adott igazat, ami azért reménnyel töltött el.

A vádlottak padján ültünk, Kihyun is és én is, mivel ő is ott ‘lakott’. Mellettem az ügyvédem ült, akit a kiadó szervezett nekem. Nem haragudtak rám, nem akartak elküldeni, hittek nekem, amiért tisztelem is őket. Megérkezett az ellenfél is, aki csak a kirendelt ügyvéddel enyelgett a bíró megérkezéséig.

Meglepve tapasztaltam, hogy a bíróúr mosolyogva, pontosabban a vádló felé mosolyogva foglalja el a helyét. Becsapva éreztem magamat, ha az igazságszolgáltatás is csal ebben az országban, akkor kiben bízhatok? Ki az akitől várhatom az igazságot?

A maradék reményem is elszállt, Kihyunon is ezt láttam. A csillogás a szeméből eltűnt, a reményteli arc eltorzult, és csak egy bábuként ült mellettem. Az ügyvédünket nem hatotta meg az eset, bár honnan tudhatnám, hisz semmi érzelmet nem mutatott

- Tisztelt Bíró úr! Tisztelt esküdtszék!
Ez a meggyötört nő évek óta keresi az eltűnt férjét, aki egyik naptól a másikra eltűnt. Kérdezem én, maguk mit tennének, ha meglátnák a címlapokon az eltűnt férjüket, ahogy egy másik nővel van? Ez a nő, a vádlott, komoly bűnt követett el, ami nem csak emberrablás, hanem a törvénykönyv második cikkejének huszadik paragrafusa szerinti házassági élet ellen követett el bűnt. A másodrendű vádlott, avagy a cinkostárs. Számos bizonyítékkal álltunk elő, mellyel bemutathattuk, hogy nem ez volt az első kereszteződése a törvénnyel. Bíró úr! Esküdtszék! Segítsenek ezen a meggyötört asszonyon! A vád visszavonul - ült le a székébe. Megigazította a nyakkendőjét, illetve az öltönyét, majd egy diadalittas mosolyt villogtatott felénk.

- Vád, kérem tegye fel kérdéseit! - a bíró mély hangja ellenkezést nem tűrően visszhangzott a teremben.

- Miss Lee, milyen kapcsolatban áll a sértett férjével? - csendben oldalra pillantottam az ügyvédem felé, aki csak bólintott, hogy mondjam amit megbeszéltünk. - Válaszoljon! Ha kérdezem válaszoljon, az Istenit! - csapott a kihallgató asztalra.
- Bíró úr, a vád erőszakkal akarja elérni a célját - kelt védelmemre az ügyvédem.
- Vád, kérem, nyugodtan folytassa.
- Tehát ismét megkérdezem, milyen kapcsolatban áll a sértett férjével?
- Csak barátok vagyunk - néztem a férfi szemébe. Egy aprót igazított a vérszínű nyakkendőjén, majd a bíró felé fordult.
- Tisztel bíróság! Ez a nő azt állítja, hogy csak barátok az említett személlyel. Miss Lee, ezt maga sem gondolta komolyan, igaz? - az asztalához sétált, majd felkapott egy kazettát. - Bíró úr, bizonyítékként szeretném benyújtani ezt a lemezt - mutatta fel a levegőbe - melyen a Kisasszony bebizonyítja nekünk, hogy milyen jó barátok a sértett személy férjével - mosolygott közvetlenül az arcomba. A kazettát berakták, majd a hatalmas tévén néztük a felvételt.
- Tisztán látszik, hogy Miss Lee mikor mit csinál - mutogatott a képernyőn. Az ügyvédemre néztem, majd eltátogtam neki, hogy mit akarok, erre kissé meglepődött, de belement.
- Tisztelt Bíró úr! Tisztelt Esküdtszék! - álltam fel szót kérve, melyet meg is adtak. - A felvételen nem én vagyok jelen, mivel a nő sokkal magasabb nálam, nem is beszélve az apró tetoválásról a nő kezén, amely az én testemen nincs - ültem vissza a helyemre. A bíró sóhajtott egyet, majd a vádra pillantott.
- Szünetet tartunk - hallatszott egy nagy kalapács hangja.

- Minseo! - hallottam meg a nő rikácsolását mögülem. - Te aljas cafka, ha most nem lennénk a bíróságon magam hurcolnálak ide, hogy feljelentselek.

- Aha - bólogattam értetlenül.

- De, csak, hogy tudd, van még valami a tarsolyomban - ennyi volt a beszélgetés, mosolyogva elsétált.

A szünet nem volt több húsz percnél, de mind a ketten úgy éreztük, mintha órákig iszogattuk volna a kávénkat a büfében. Bár, inkább csak kavargattuk, de olyan nagyon sokat egyikünk sem ártott az italnak.

- Veszett fejsze nyele! - mérgelődtem, mire csak a szemeivel nézett fel rám, a fejét nem mozdította.

- Miért lenne az? - nézett most már a szemembe. Megint csillogott az írisze, mint akibe újra beleköltözött a remény.

- Mert van még valamijük, tudom, mert elmondta - sóhajtottam.

- Az kit érdekel, két hét és Hoseok hazajöhet…

- Haza? - vágtam a szavába. Nem vagyok pesszimista, inkább realista embernek gondolom magam, de mellette mégis olyan negatívnak tűnök.

- Igen, haza, ha letölti a katonaságot, akkor akármi is történik most ő fellebbezhet - vázolta a tervét.

- Ez szép és jó lenne, ha képes lenne magát igazolni, de mivel erre nem képes papírok nélkül, így ezt dobhatjuk a kukába, és ezzel téged nem mentenénk meg - húztam el a számat.

- Én vagyok a legkevesebb, én megérdemlem, hogy bemenjek, mivel tényleg hullákkal dolgoztam egy bárban, ez ellen nem tudsz mit csinálni.

- De, tudunk, hiszen te nem önszántadból csináltad, az máris zsarolással elért bűncselekményre való buzdítás - felhúzta a szemöldökét, mire mind a ketten elnevettük magunkat. Furcsa, hogy ilyen helyzetben is képesek voltunk erre, pedig ezt még a legelvontabb könyvemben sem ejtettem volna meg, nevetni egy bíróságon, badarság…

Bent ültünk a helyünkön, megérkezett a bíró, mindenki a helyén volt. Figyelni akartam, minden mondatra emlékezni, hogy tudjam mi történik, de szédültem, és hasogatott a fejem. Megkapaszkodtam az asztalban, melyet Kihyun csak ijedten figyelt.

- Védelem, mi folyik ott? - nézett ránk a bíró, már ha őt láttam.

- A hölgy rosszul van - szólalt fel mellettem Kihyun is. Az előttem keringő kép homályos volt, a hangok ütöttél csupán a fülem, melyek közül a leghangosabb a rikácsoló banya volt.

- Jobban vagy? - kérdezte Seokjin egy papírtömböt szorongatva. Megnézte a szemeim, majd leült az ágy mellé. - Elég szépen elintézted magad, legalábbis azt hittem először, de legyünk őszinték - kezdett bele, mire összeszorult a gyomrom az idegességtől.

- Hol vagyunk? - fontos volt tudnom, a helyszín miatt, a világ miatt, tudnom kellett, hogy épp melyikben vagyok, még ha az időzítésem nem pont megfelelő.

- Hát Seoulban, a kórházban.

- És, híres vagyok? Mármint híres írónő vagyok? - lehet ez most egoista volt, de ki kellett derítenem hol vagyok.

- Nem hinném - nevette el magát.

- Szuper - ujjongtam.

Rövid idő múlva visszakanyarodtunk az eredeti témához, ami eléggé megviselt.

- Az édesapám, ő is ilyen volt - könnyes szemekkel válaszoltam a feltett kérdésére, majd magamra hagyott, hogy nyugodtan gondolkodjak. Fél év, ennyi maradt nekem arra, hogy mindent elintézzek magam körül, arra, hogy mindenkitől elbúcsúzzak, aki fontos, és arra, hogy mindent lezárjak magamban. Ez nem játék, ez nem is egy könyvem, ahol szabadon változtathatok, ez a valóság, amellyel szembe kell néznem. De mindig a gyávaság győz... Senki, senki nem tudhatja meg, hogy mi van velem, főleg nem Hoseok. Jobb is lesz, ha az a nő nyeri meg a tárgyalást. Magyarul, épp ebben a pillanatban adtam fel az elmúlt három évemet, a két éves várakozást arra, hogy ismét láthassam a mosolygó arcát, és az erős karjai közt aludhassak, pont mint régen. gyáva vagyok, beismerem, de így ő kevesebbet szenved, és ha ez a nő tényleg a felesége, akkor még boldog is lehet.

Kihyun megnyugtatott, hogy nem maradtam le semmiről, mikor az ügyészség orvosi szobájából lépkedtem kifelé. Elvileg egész végig ott voltam bent, az igazság pedig elég, ha megmarad nekem. A tárgyalást folytattuk a rögtönzött szünet után. Egy kicsit kínos volt visszamenni így, hogy miattam csúsztunk, de muszáj volt. Mindenki végigmért engem, volt aki szúrós szemmel, és most nem arról a visítozós torzszülöttről beszélek.

- Miss Lee, kezdhetjük? - kérdezte komoly hangon a bíró, majd mikor biccentettem csendre intett mindenkit a kalapácsával. Most rajtunk volt a sor, mi kérdeztük ki a vádat, aki igyekezett minden kérdés alól kibújni.

- Tisztelt Bíróság! A vád nem válaszol tisztán a kérdéseimre, talán nem ismeri a szabályokat? - fordult a nő felé, aki csak durcás fejet vágva ült vele szemben. - Hölgyem, maga megvádolta az ország egyik leghíresebb íróját, emberrablás, illetve házassági élet megsértésének vádjával, igaz?

- Bíró úr, a védelem tárgytalan kérdéseket tesz fel.

- Folytassa, Dr. Chin! - adott utat a kérdéseknek a bíró.

- Azt állítja, hogy Lee Hoseok a férje, igaz? Van papírja amivel ezt bizonyíthatja? Tudná igazolni magát, mint feleség? - a kis asztalra támaszkodott, és úgy nézett farkasszemet a nővel, aki már kissé megijedni látszott.

- Bíró úr, van bizonyítékunk! - állt fel a vád ügyésze, majd a bíróhoz sétált. Ismét egy kazetta, ismét egy felvétel, ami mindent megváltoztathat.

Nem tudtam mit gondoljak, hisz valószínűleg nem egy születésnapi parti lesz lejátszva a hatalmas tévén.

A felvétel egy apró teremben készült, egy kis asztal volt, illetve egy kisebb csoport ember. Egy fehér ruhás nő, illetve egy öltönyös férfi, mellettük két ember állt, a többiek ültek. Igen, egy esküvői videó, viszont ebben nem volt semmi, amit megcáfolhattam volna, és elmondhattam volna, hogy hamis a felvétel. Akkor ott csalódtam, és mérhetetlenül szégyelltem magam, hogy elrontottam valamit, ami már rég elkezdődött, egy házasságot. Kihyun csak nagyokat pislogva figyelt rám a frufruszerűség alól, ami a gombafejét egészítette ki.

A felvétellel tehát nem tudtunk mit kezdeni, nem tudtunk ellene tenni, a bíróság elfogadta, mint értékes bizonyíték. Az ügyvéd annyit kiharcolhatott, hogy mivel ellenünk semmi érdemit nem tudtak felhozni, így nem ítéltek el minket, legalábbis az ügyvéd szerint nem lenne szabályos. Kint várakoztunk mindannyian a folyosón, vártuk az ítéletet.

Egy esküdtszéki tag lépett ki a teremből, majd behívott mindenkit. Chin Yun Seo volt az, felismertem. A rendőrnő is az esküdtszék tagja, nem is vettem eddig észre, csupán a ruhája tette nyilvánvalóvá a hovatartozását. Mind bementünk a terembe a nő invitálására, majd feszülten figyeltünk.

- Az ítélet megszületett - hangzott a kívánt mondat, amire már mind vártunk. - Lee Hoseok, a feleségét illeti - rossz volt hallani, hogy úgy beszél róla, mint egy tárgyról, de mivel nem tudta azonosítani magát, így csak így kezelhették. - Az elsőrendű vádlott szabadon távozhat bizonyíték hiányában. A másodrendű vádlott pedig bűnrészesség, gyilkosság eltusolása miatt az esküdtszék pénzbűntetésre ítélte, mivel zsarolás alatt állt.

Mérhetetlenül boldog voltam, amit Kihyun nem is érthetett, hisz ő nem látott belém, nem tudhatta, hogy mi játszódott le bennem.

- Megúsztad, csak fizetned kell, de megoldjuk! - ujjongtam, amit szintén csak értetlenül fogadott.

- Minseo, Hoseokot elvesztettük! - jelentette ki érzelmek nélkül. Semmit sem éreztem a hangjában.