Amióta az a nő először belépett ide, azóta rendszeres látogatóink lettek a rendőrök, mivel ez a nő újból és újból bejelentést tett ellenünk emberrablás gyanújával. Hetente eljött ő is, és elmondta, hogy mennyire jó Hoseokkal együtt lenni, együtt aludni vele. Hosszasan mesélte azt is, hogy milyen jól csókol. Kérdezem én, honnan tudja? Kettőnk közül nekem van több közöm ahhoz a szerencsétlenhez, mint neki. Soha nem szóltunk neki vissza, mivel minden egyes beszélgetést rögzítettünk, Kihyun és én is, biztos ami biztos.
- És mondd csak, van gyereketek? - szólalt meg kedvesen mosolyogva Kihyun.
- Ami azt illeti van, de őt nem rabolhatod el, biztos helyen van - mosolygott.
- Ah, eszemben sem volt, nem vagyok bűnöző - legyintett. Síri csend telepedett ránk, pont mint minden alkalommal. Mindig csak átjön, majd szól két szót, ócsárol, majd még órákig ül csendben. Néha azt hiszem, hogy ő egy régi, használt nyomógombos telefon. Nem kell senkinek, kiment a divatból, furcsán nyekereg, gyorsan lemerül ~ ami megmagyarázná, hogy órákig csendben van ~ és nem utolsó sorban még csúnya is. Igen, ezt komolyan így gondolom. Lehet, hogy csak a helyzet szülte ezt az elméletem, de én akkor is így gondolom.
Csak rá kell nézni. Vastag végtagok, rövid ujjak, amelyeken ápolatlan, vitaminhiányos körmök ültek, oszlop testalkat, nagy mellek, jó egy pozitívum, vastag nyak, és pöttyöslabda fejforma. A haja szőkés volt, bár a festék kezdett már kopni, az ajkán mélyvörös rúzs volt, és ha ez nem lett volna még elég kihívó, akkor tessék, itt van még egy füstös fekete szem is, aminél a tusvonal olyan igazi európaias. Mit nekünk Korea? Mit nekünk visszafogottság? Itt a lázadók mintapéldánya… Én sem vagyok valami szépség, de azért ennél szebb vagyok, nem? Nem vagyok egoista, de ennyit azért megengedhetek magamnak, egészséges önbizalom.
- Mit nézel Kiscsillag? Most látsz először nőt? - gúnyolódott rajtam. Picit sokáig bámulhattam az elemzésem alatt.
- Nőt? Én itt csak egyet látok, Minseo is valószínűleg egy nőt keresett, csak nem talált - Kihyunra kaptam a fejem. Konkrétan most hajította ki az ablakon a felvételt, így már nem adhatjuk a bírák elé…
- Hoseoknak én vagyok az egyetlen nő a világon - húzta ki magát. - Amúgy dolgoztatjátok is, hogy még nem jött haza? - nézett körbe a nappaliban. - Megnézem, ha nem baj. - Meg sem várta a válaszom kihúzta az egyik könyvet. - Ez volt az első könyv amit olvastam tőled, jó dolog is az olvasás, nemde? Hoseok is jó, főleg, hogy az enyém - forgatta a könyvet a kezében, bele-bele lapozgatott, majd a mondata végére összecsukta a könyvet. Nagy hangot csapott, hála a csendnek, ami a házban uralkodott.
Este kilenc volt már, ha nem több, és még mindig ott ücsörgött a kanapén. Ennek nincs otthona, vagy nem is értem.
- Mondd csak… - kezdte meg mondandóját Kihyun.
- Mit akarsz már megint? - förmedt rá a nő, legalább úgy, mintha már egy órája csak zaklatnánk őt a kérdéseinkkel.
- Neked nincs jobb dolgod, mint itt csücsülni a nappaliban, és nézni ki a fejedből? Már hat órája rontod itt a levegőt, fáradt vagyok, Minseo is az, mivel veled ellentétben mi dolgozni szoktunk, nem csak ücsörögni. Szóval jó lenne, ha azokban a felhőkarcolókban a lábadon eltipegnél az ajtóig, lehetőleg a padló megismerése nélkül, mivel vannak alsó szomszédok is. Ja, és nehogy kimaradjon, hogy lehetőleg csukd is be magad után az ajtót, már ha ismered a kilincs fogalmát - fakadt ki Kihyun. Én csak elfordultam, hogy ne látszódjon a teljesen kipirult arcom, mivel az orromat befogva tartottam vissza a nevetést. A nő hisztisen felpattant, majd elindult az ajtó felé, egy lépés után felmosta a padlót. Legalább ezt sem kell megcsinálni holnap.
- Ezt az egyet kértem - csapta össze a tenyereit Kihyun. Még erősebb lett a kényszerem a röhögésre, melyet végre ki is adhattam magamból, mikor kilépett az ajtómon. Mind a ketten könnyezve borultunk le a kanapéra.
Reggel a kanapén keltem. A nagy fali kakukkos hangja zengte be az egész teret, az ablakok pedig a már jócskán felkelt nap sugarait engedték be, helyettesítették a világítást, ami le volt kapcsolva. A tévé csillogott, tökéletesen visszaverte a nap csillogását a fekete képernyője. Lassan nyújtózkodtam, kinyújtottam a kezeimet, ekkor vettem észre, hogy nem vagyok egyedül. A kanapé másik végén ülve szunyókált a szájhős. Sikeresen fejberúgtam. Senki sem látta Minseo, meg sem történt, ő sem ébredt fel, majd azt mondod álmodta. Soha nem tudtam magam lenyugtatni ilyenekkel.
- Harminc - ennyit mondott csak. Nem tudtam mire gondol, de azt láttam, hogy az ujjain háromat mutat. Megmosolyogtam a jelenetet, majd egy pokrócot terítettem rá. Írtam egy cetlit, hogy elmentem, ne engedjen be senkit, majd elindultam a munkahelyemre. Az ajtón sikeresen túljutottam, majd a buszmegálló felé vettem az irányt.
- Hát te? - állt meg mellettem a nyomógombos telefon...én már csak így hívom.
- Várom a buszt, de te, mit keresel itt? - néztem végig igencsak kihívó öltözetén, melyet egy a szájából kilógó cigivel koronázott.
- Kérsz? - nyújtotta felém a dobozát. Nemlegesen ráztam a fejem.
- Nem dohányzom.
- Ja, ez nem bagó, ez coco - vont vállat, mintha ez olyan természetes dolog lenne. Bár, a ruházata és a haja is illett az elképzelésemhez, miszerint egy vérbeli prosti áll mellettem.
- Mit csinálsz erre? - kérdeztem rá újra.
- Ja, tudod űzöm az ipart. Escort vagyok - mosolygott büszkén. Aha, tehát egy nő, aki azt állítja, hogy Lee Hoseok felesége, aki egy könyvkarakter, ő pedig egy állítólagos escort, bár ezt nem hinném, ha csak úgy az utcán ácsorog. Ja, spékeljük még meg azzal is, hogy bíróságra viszi az ügyet.
- Escort? - kérdeztem rá végül. Szürreális volt...ha ez a nő escort, akkor én legalább egy hetven éves vizidisznó vagyok, és hímnemű.
- Igen, én escort vagyok, csak olyan embereknek vagyok elérhető, akik befolyásosak - magyarázott nekem, majd a tekintete egy fiúra.
- Szia B1K, igaz? - nézett a mellettem állóra.
- Igen, az.
- Jönnél? - fogta meg a derekát. Na én ekkor lépkedtem kicsit sem feltűnően arrébb. Escort a francokat, egy utcai embernek odaadná magát két másodperc után.
- A központba - nyújtottam sietősen a sofőrnek a pénzt, aki kicsit sem kapkodva még számolgatott is valamit a kasszájában. Azt hittem ott fojtom meg, és elvezetem én a buszt a központig. Elvetettem, pedig milyen menő lett volna. Címlapstory.
Végül leszálltam, és konkrétan remegő lábakkal nyomtam le a kilincset, mert tudtam, hogy azon az ajtón két helyre lehet jutni. Vagy a munkahelyemre, vagy a sötét, éjszakai szórakozóhelyre. Már hosszú percek óta ácsorogtam kint, olykor rámarkoltam a kilincsre, de gyorsan elkaptam róla a kezem.
- Ugyan, nem kell félni Kisasszony! Magát nem rúgná ki a főnök - sétált be mellettem az egyik javító. Kaptam az alkalmon, és egy ajtónyitásra bementem vele. Hatalmas sóhajjal engedtem ki minden eddigi félelmemet, mikor a recepcióssal találtam magam szembe.
- Mr. Park! Kérem, a kiadónak ez hatamas lépés lenne, illetve Miss Minseo egyik könyvének főszereplőinek képmásai. Szuper reklám lenne - hallottam meg az irodából kiszűrődő hangokat. Gondolkodás nélkül benyitottam.
- Miss Lee, már vártuk önt! - mutatott az egyik bőrfotelre a nagyfőnök. - Ők lennének az új reklámalanyok, bizonyára jól ismeri őket - nézett a három fiú felé, akiknek hasonlóan ki voltak pattanva a szemeik a látványomtól, pont mint nekem. Hoshi még a száját is tátva hagyta…
- Te?
- Ti? - vágtam vissza.
Megbarátkozva a helyzettel, és felébredve a kezdeti sokkból megvitattuk, hogy a DEB-üt című könyvem a mai naptól fogva életre lesz keltve. Nem mintha eddig nem élt volna…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése