Nem fordultam meg, mindig így tudtattam valakivel, ha nem akarok beszélgetni.
- Minseo! - állt elém Kihyun. - Indulnunk kell elvinni Hoseokot. - A sétálóutca végén állt a kocsi, benne Hoseokkal. Furcsa volt, nem is nézett felénk, csak valamit ügyködött, de a csukott ajtótól nem láttam mit. Kihyunnak csak bólintottam, majd csendben sétáltam mellette.
- Most némasági fogadalmat tettél? - nézett le rám. Mosolygott, pedig a hangjából pont nem egy vigyort szűrtem volna le, inkább egy komor Kihyunt képzeltem el.
- Ha úgy vesszük igen, de már meg is törtem - sóhajtottam egyet, majd bevágódtam az anyósülésre. Kihyun vezetett, mert nem bírta a férfias énje, hogy én vezessek, Hoseokot pedig úgyis kidobjuk, valahogy így fogalmazott.
- Makacs! - tettem karba a kezeim, olyan volt, mintha most hisztizni készülnék, amit furcsállva nézett mind a kettő. A csendet a belőlem feltörő röhögőgörcs szakította meg, de eskü már a fogaimat is használtam, hogy visszafojtsam a gyomrom medencéjébe, sikertelen akció…
Mind a kettő elkezdett hangosan nevetni, szerintem a felhúzott ablakok sem tartották bent a jókedvünket a kocsiban, bár a járókelőkre nem épp vidámságot hozott a pokolból jövő vihogásunk. Én már fulldokoltam, Hoseok bekönnyezett, Kihyun pedig úgy döntött, hogy pár percre megáll az út szélén, mert a nevetéstől annyira összehúzta a szemeit, hogy nem látott semmit. Miután mindenki befejezte újra beindult az autó, és meg sem álltunk a katonaságig. Mind kiszálltunk a kocsiból, majd mivel hamarabb jöttünk, még beszélgettünk kicsit, beszélgettünk, inkább búcsúzkodtunk. Pár perc múlva megérkezett a tábornok, illetve még néhány behívatott fiatal.
- Aztán sokat lépkedjetek az ajtókon, akkor hátha találkozunk!
- Minseo - súgta oda nekem - féltelek.
Nem válaszoltam semmit, mit mondhattam volna? Nem kell? Az ilyenekben soha sem voltam otthon.
- Kihyun, te meg tartsd magad ahhoz amit megbeszéltünk - emelte fel a mutatóujját a fiú felé mutogatva vele. Kihyun csak lehunyta a szemeit és bólintott egyet. Hoseok hátat fordítva nekünk elindult a táskájával a kezében a tiszt elé. Megtorpant, majd levágta a táskáját a földre, és visszafordult. Kezei közé fogta az arcom és ott mindenki előtt csókolt meg. Szörnyen kínos, mégis élvezetes, tisztességtelen, mégis visszafogott volt. Lassan eltávolodott, majd otthagyott minket. Kihyun csak tátott szájjal figyelte az eseményeket.
A tiszt, aki felé Hoseok tartott nagyon ismerős volt.
- Kihyun, az ott nem Jeong Guk? - kocogtattam meg a vállát, mire csak mordult egyet és megnézte magának a férfit.
- Megeshet - vont vállat. Nem tudom, hogy honnan pottyan a fejembe a gondolat, de nagyon erősen kezdett égetni, hogy fejtsem meg. Az időutazó egy részletét, egy nagyon fontos részletét felejtettem el. Hallottam, hogy Kihyun beszél hozzám, de nem figyeltem, sokkal inkább sokkolódtam, ahogy megláttam Hoseokot vonulni, tudatában a következő fejezetnek.
- Kihyun! - markoltam meg a kardigánját. - Meg fog halni… - erre az ő szemei is kikerekedtek, majd úgy nézte a távolodó fiút.
- Megírtad?
- Csak utaltam rá, hogy nem tér vissza Los Angelesbe - nem fejeztem be a mondatot, de gondolatban úgyis tudtam, hogy mi jött volna, a halál.
“Hatástalanítás. Milyen nehéz feladat, mi? Sokan halnak bele, mégis egyre csak erőltetik a katonák körében. Hoseok, mint újonc segétkezett a profiknak… A bomba robbant”
Végül elindultunk Kihyun házához a cuccaiért. Egy ócska telep volt, mindenfelé kóbor kutyákkal, piszkos férfiakkal, és enyveskezű tolvajokkal. Én költöztettem ide, mivel a munkatársai is itt laktak. Alig mentünk pár métert megtorpant, és rám nézett.
- Minseo, fogd meg a kezem és maradj végig mellettem, nézz előre és senkinek ne szólj semmit, mégha ők szólnak hozzád, akkor sem - arra számítottam, hogy szokásához híven megragadja a csuklóm, én majd úgy vonszol, de nem. Tényleg a kezemet fogta meg, maga mellé szorított és így mentünk tovább. Őszintén, végignézve az embereken nem is bántam, hogy így mentünk. Főleg akkor volt jó ez a közelség, mikor valaki beszólt valamit, ő pedig hárított, ahelyett, hogy megtorpant volna.
- Kiscica, hol a nyakörved? Szemrevaló kislány, nekem adod? - állt elénk egy Kihyunnal egyidős csávó, már ha jól tippeltem. Az arca bal oldalán egy tetoválás húzódott a nyakáról indult, ha csak nem érkezett még lentebbről, és egészen a szeméig tartott. Valami állatot ábrázolt, talán macskát, aki körbe van kötözve láncokkal. Maga az állat a férfi nyakát tarkította, a farka és a láncok pedig felkúsztak a fejére. Elég érdekesen mutatott, de maga a fickó is fura volt, már a megjelenése is hidegrázást váltott ki belőlem.
- Velem van, világos?
- Ah, szóval a nagy Yoo Kihyun is beruházott egy szépségre, pedig mennyire a tartásuk ellen voltál - a szemével engem méregetett, megnyalta az alsó ajkát, mire én csak még jobban lapultam, lassan már Kihyun mögött álltam.
- Most is ellene vagyok, ő nem egy kurva. Én a helyedben bocsánatot kérnék! Tudod, a normális lányoknak ez sértés.
- De, ha nem arra kell, akkor mivel tudtad ide csábítani… Pénzed sincs, hogy eltartsd - nevetett egyenesen Kihyun szemébe nézve. A fickó elkezdett felém nyúlkálni, mire a cipőm segítségével egy jókorát ütöttem, hát...oda.
- Jó, jó bocsi, de azért szólj ha már nem kell - kacsintott rám a fickó, közben már a földön fetrengve, megjátszós. Kihyun se szó, se beszéd elhúzott onnan.
- Mondtam, hogy ne csinálj semmit! - fújta ki a levegőt amit azelőtt beszívott. Felfújt pofazacskóval olyan volt, mint egy hörcsög. Nagyon aranyos volt, de ezt neki egy szóval sem mondtam el. Sétáltunk tovább, füttögések és bámuló férfiak közt. Legalább olyan szemekkel néztem, mintha fehérneműben sétáltam volna. Eléggé zavaró volt az, hogy valaki mindig nézett, nem volt két másodperc, hogy valaki nem bámult volna.
- Bocs, nem láttak normális lányt, úgy...soha - nevetett.
- Ah…
Megálltunk egy kék festéknek tűnő cuccal bevont házba. Már hullott róla a szinezém, kilátszott alóla a tégla.
- Kihcmhynfun - motyogta valaki egy székhez kötözve, bekötött szájjal.
- Baekhyun! - kötötte ki a száját. Hirtelen két erős kezet éreztem magamon. Elkiáltottam magam, mire mindenki felém kapta a fejét. Egy jó nagydarab férfi fogott le, pont így tették Kihyunnal is. Nem telt pár percbe és megjelent a góré.
- Nocsak, nocsak? - vette kezébe az államat, mire nemes egyszerűséggel leköptem. - Na picikém… Az első találkozásunknál is ilyen voltál, azt hittem megjött az eszed - ingatta a fejét. Kihyun felé fordult, akibe belerúgott egyet. - Te meg? Elveszed a nőm? Ha? Kérdeztelek! - nem válaszolt semmit. Érezte a tekintetem magán, rám is nézett, majd lehunyta a szemeit. - Mit is kezdjek én veletek? Ah, tudom - tapsolt egyet. - Téged feladlak a rendőrségen, simán be is fogadnak, elvégre a hullákkal dolgoztál. Ezzel a szépséggel pedig egy befejezetlen ügyünk - nyelni is alig tudtam mikor megláttam a diadalittas mosolyát. Legszívesebben ott tekertem volna ki a nyakát, de erőm se lett volna hozzá, másrészt az a pali aki lefogott szinte széttört engem a hájas kezeivel.
- Ha egy ujjal is…
- Mit csinálsz akkor? - röhögte képen. - Vigyétek! A kiscica pedig velem jön.
- És a harmadik? - kérdezte egy nagy melák.
- Dobjátok a tóba, nem maradhat szemtanú - jelentette ki vállat vonva. - Vagy, ha nagyon élni akar, akkor csak vágjátok ki a nyelvét - egészítette ki az előbbi mondatát, miközben a kezét a nyakamon tartva szorított magához. Így hagytuk el a házat. Kihyunt megverték, hogy el tudják vinni a rendőrségre ellenkezés nélkül, Baekhyunt vagy megölték, vagy kivágták a nyelvét, gondoltam miközben fuldokoltam a szorítástól.
- Mi van pici, sűrű a levegő? - kuncogott, majd még egy kicsit szorított rajtam. - Múltkor még kedves voltam hozzád, de egy szökés után… hát ne várj sok kegyelmet - ördögi mosolyából egy erős hang szabadította ki, egyben engem is kiszabadítva a szorításból.
- Wow, erős ez a cucc! - mosolygott a fegyverrel a kezében az előbb még kikötözve ücsörgő srác.
- Te lelőtted? - néztem kerek szemekkel a haldokló testre.
- Nem kell megköszönni, nem várom el… - köszörülte meg a torkát.
- Köszönöm Baekhyun.
- Nyugodtan hívhatsz szörnynek, ez a becenevem - fújta meg a fegyvert. - Amúgy, hogyan kerültél Kihyun mellé?
- Ez fordítva volt…
- Hm? Nem a … oh, bocsánat, nem akartalak megsérteni - mentegetőzött.
- Nem, én nem dolgozom ott.
- Honnan tudtad, hogy ezt akartam? Ez nem ér, melletted gondolkodni se tudok - megforgattam a szemeim, majd úgy sétáltunk tovább, egyre gyorsabban, mikor megláttuk a fiút cipelő alakokat. Maguk mögött húzták a fiút, aki látszólag már nehezen kapott levegőt.
- Van töltényed? - kérdeztem.
- Ne becsülj alá, kérlek! - húzta fel egy kicsit a pólóját, de csak annyira, hogy lássam a töltényes tasakot az övén.
- Oh - ekkor sült el a fegyver, az egyik mamlasz a földre esett. A második lövés sem tévesztett célt, nagyon pontos volt, tarkón találta a férfit. Ám a durranás nagyobb volt, mint a fegyver elsülése. A hang irányába kaptam a fejem és mikor megláttam a hatalmas füstfelhőt csak reménykedni tudtam, hogy ez nem az a durranás volt. A sírás kerülgetett, ha arra gondoltam, hogy miattam fog meghalni. Gondolataimból felébredve Kihyunhoz rohantam, majd a fejét a kezembe vettem.
- Nem nyúlt hozzád, ugye? - csak ennyit kérdezett, majd becsukta a szemeit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése