Kihyunt még aznap hazaengedték, elvégre semmi baja nem volt, és csak az ágyat foglalta. Előkotortam a Hoseok által eltűntnek nyilvánított ágyneműt, majd elrendeztem őket a kanapén, hogy Kihyun is tudjon hol aludni. Megköszönte, csinált vacsorát, így nekem csak az asztalhoz kellett ülnöm és ennem. Megbeszéltük, hogy holnap elmegyünk a lakására, legyen az bármilyen messze, mivel nem öltözködhet örökre Hoseok ruháiba. Ezt persze a zabáló fiú is helyeselte, ő sem nagyon repesett azért, hogy a ruháit hordja valaki, akit utál. Én vállaltam a mosogatást, amit a fiúk mosolyogva el is fogadtak, majd Hoseok behívta Kihyun a dolgozószobába. Nem értettem mi van, azt hittem még csak egy légtérben sem akar vele lenni. Mindegy, én csak örülök, ha jól kijönnek, elvégre nagyon úgy néz ki, hogy bővült a lakóközösség. A lakásába úgy sem mehet vissza, megtalálják és lelövik, vagy rosszabb… Lassú halál.
- Minseo! - lépett be a háló ajtaján Hoseok. Lassan felcsúsztam az ágyon, a lábaimat is felhúztam. Szomorú voltam. Tudtam, hogy azért tervezte holnapra ezt a látogatást a telepen, mert holnap van az utolsó napja, mielőtt bevonul. Furcsa érzések kavarogtak bennem, egyik részem örült, de, hogy minek? A másik részem pedig, bánatos volt. Egy év, ennyi telt el amióta a Piszkos játék leesett a polcomról, egy év, egy év, ami alatt megbántam dolgokat, ha újraírnám a könyveket nem tenném bele őket. Kit érdekel az izgalom? Tudom, ez csak kitaláció, és egyszer valaki az én könyvemet is becsukja, mondván ‘ezt is kiolvastam’. Mint egy eldobható tárggyal, úgy bánik most valaki velem, úgy bántam én is velük. Megbántam, hogy akkor amikor megtehettem volna nem küldtem el katonának. Most pedig önző vagyok. Mérhetetlenül. Nem akarom, hogy elmenjen, maradjon itt. Nem féltem őt annyira, erős és kitartó, ilyenné alakítottam, de önző vagyok… Sokkal inkább magamat féltem.
Csak néztem a szemeit, már amennyit láttam belőlük a sötétségben. Mikor már nem bírtam lenéztem a takaróra, amelyet eddig szorongattam. Egy pillanat alatt ott termett mellettem, éreztem ahogy az ágy lesüpped, a takaró felemelkedik, aztán hallottam ahogy suttog valamit, de nem értettem tisztán. Felé fordultam, de ő háttal volt nekem, meg sem próbáltam hozzáérni, csak én is elfordultam tőle. Pár perc múlva mocorogni kezdett. Átdobta rajtam az egyik kezét, majd magához húzott. Ismét élt a VIP lehetőségével és a nyakamba szuszogott. Nem szólt semmit, csak elaludt. Egész este nem aludtam semmit, de cserébe minden percét kiélveztem az ölelésének. Nem tudom mi van velem. Ilyet még nem éreztem, még Woonam iránt sem. Még mindig aludt, még mindig a kezei szorításában voltam, de már most hiányzott. Hiányzott? Minseo...bárhogy is, de két év alatt ki kell szeretned belőle. Meg kell tenned, képes vagy rá! Így biztattam magamat, egészen addig, míg fel nem emelte a fejét rólam. - Jó reggelt álomszuszék! - kócoltam össze mégjobban a haját, mire csak morgott valamit. Befoglaltam a fürdőt, letusoltam és felöltöztem. Kihyun a konyhában ólálkodott ismét, nem is bántam, egész jól főzött. A másik még készülődött, hogy embernek nevezhesse magát, szerinte… Én levágódtam a tévé elé és kapcsolgattam az adások közt. Hoseoknak délután kellett bemennie a központba, így megbeszéltük, hogy majd mi visszük el őt Kihyunnal, ha már úgyis megyünk arra.
Egyik csatornáról váltottam a másikra, hátha találok valami érdekfeszítőt, meg is találtam.
- Fiúk! - kiáltottam úgy, mintha világvége lenne. Kihyun egy konyhakéssel a kezében, míg Hoseok félmeztelen rohant a nappaliba. Mind a ketten furcsa pillantásokat vetettek rám, mire csak a tévére mutattam.
-”A mai adásban: Baleset a főúton, két autó karambolozott. Lee Minseo és a titokzatos idegen. Kirabolták a fővárosi bankot, bűnözőktől retteg a város. Rabszolgatartókat csukott rács mögé Kyungwoo rendőrfőkapitány, az esetben segétkezett Jeon Jeong Guk rendőrtiszt és a különleges egység is.”
Mind feszülten figyeltük a tévét, vártuk, hogy kifejtsék a rólam szóló híreket.
- “Lee Minseot egy titokzatos férfival kapták lencsevégre. A felvételek pár hetesek, viszont csak most kerültek nyilvánosságra. A felvételeken jól látszik, ahogyan távoznak a Seoul Városi Kórházból. Az írónő látszólagosan nincs ébren, a férfi a karjaiban hozza ki. A férfit azonosítottuk, az eredmények meglepőek. A férfi kilétéről többet mesélünk a reklám után.”
- Hoseok! - kaptam felé a fejem.
- Várjatok! Te miért hoztad őt ki a karodban? Meg eleve, miért olyan fontos Minseo magánélete? - kapkodta a tekintetét kettőnk közt Kihyun.
- Minseo elaludt, miközben ott ücsörgött melletted, mikor rosszul voltál, ezért hoztam ki, az pedig, hogy miért túrkálnak elég könnyen megmagyarázható. Az összes egy nagy szemét, csak játszák a nagymenőt… - olyan volt, mintha Hoseokot nem is nagyon zavarná a dolog, viszont azt is tudtam, hogy látja, hogy engem zavar.
A reklám végetért és újra kapcsolták a stúdiót.
- ” Lee Minseo titokzatos kísérőjéről lerántottuk a leplet. A valóság sokkoló.
A férfi Lee Hoseok, akit a rendszerünk Los angelesi lakosnak írt, 24 éves, minden adata megegyezik a könyvben leírtakkal. Vajon az írónő élő emberekről írt? Megpróbáltuk elérni őt, ám a lakásán nem találtuk, viszont a könyveiért felelős kiadó hajlandó volt interjút adni nekünk.
- Üdvözlöm Mr. Ho Sung! Kérem mesélne nekünk arról, hogy milyen kapcsolatban áll az írónő és Mr. Lee?
- Biztosíthatom, hogy semmilyen kapcsolatról nem tudok.
- És elképzelhetőnek tartja, hogy az írónő őt használta alanynak a könyvéhez? Előfordulhatott ilyen?
- Nem, mindent a szemem előtt gondolt ki a szereplőkről. Közös munka volt.
- De mégis előfordulhatott ilyen eset? Lehetséges, hogy Miss Lee már előre kialakította a karaktert a férfi mására?
- Nem, mint említettem közösen találtuk ki a férfi megjelenését. Minseo Kisasszony rengeteg mindent rám hagyott, mivel nem érezte magát valami jól.
- És mit gondol a névegyezésről?
- A karakter nevét először Shin Hoseokra írta meg, aztán változtattam meg Lee Hoseokra, tehát a szándékos névrokonság is kizárt.
- Kiadója szerint az írónő véletlen egybeesések sorozatát élte át, vajon mit jelentene ez a furcsa találkozás? További fejleményekkel az elkövetkezendő adásokban szolgálhatunk. Kiraboltá…”
Szó nélkül felálltam, majd a telefonommal elvonultam a szobába telefonálni. A kiadót hívtam, de nem vették fel. Halk nyöszörgéssel nyílt ki az ajtó, majd csoszogás jelezte, hogy valaki közeledik. Nem fordultam meg, nem akartam beszélgetni. Félreértés ne essél, nem haragudtam Hoseokra, senkire, csak nem szerettem, hogyha az életemről fecsegnek a tévében. Senkinek semmi köze ahhoz, hogy kivel mit csinálok.
- Szóval Shin Hoseok? - fordított maga felé. Vállat vontam a kérdésnek ható mondatára, tudatni akartam vele, hogy nem nagyon izgat.
- Tudod sokat gondolkoztam mostanában a kettőnk kapcsolatán, úgyis elmegyek ma, így a következményektől nem félve mondhatom el, hogy arra jutottam, hogy ne legyen köztünk semmi… - komoly tekintete ellentmondást nem tűrő volt. Hirtelen egy félmosoly futott az arcára. Ne legyen köztünk semmi… - ismételte meg magát. - Se ruha, se levegő! - és be is váltotta a szavait. A ruhát leszámítva. A levegőt kiszorította kettőnk közül, két ujjával megfogta az állam és rátapadt a számra. Puha párnácskái voltak, simogatóak. Folyamatosan rázott a hideg, amit látszólag ő élvezett. Alsó ajkam a fogai közé kapva harapott meg óvatosan. Az első perctől, mikor feleszméltem végre viszonoztam amit ő elkezdett. Végül levegőhiány miatt készültünk már haldokolni, így eltávolodott. Egy gyors puszit nyomott a számra, melyet el is mosolygott. Ekkor esett le, hogy konkrétan az előbb csókolóztam vele...
Hosszas percekig bámultam őt, hatalmasra nyílt szemeimmel. Ő is engem nézett, majd egy sóhajjal elkapta a fejét, a kezei pedig lecsúsztak a vállamról.
- Miért nem mondtad, hogy…
- Tiltotta a vallásom - válaszolt egyből.
- Milyen vallásod? - húztam fel a szemöldököm.
- Hát az FBV - mondta úgy, mintha tudnom kéne, hogy mi az. - Kihyun is ezt vallja - kontrázott rá.
- Aha, és ezt micsoda?
- Hát az FBV.
- Hoseok, mit jelent az, hogy FBV? - nem volt kedvem viccelődni. Mosolyogva visszanézett rám, majd csak kinyögve a választ:
- A férfi becsület vallás.
- Hoseok, te idióta! - csaptam meg a mellkasát nevetve. Igazság szerint nem mindig a viccein nevettem, ha ez nevezhető viccnek, sokkal inkább azon, ahogy előadta. Eskü, tudja hogyan adja el magát, az egyszer biztos. Mikor kinyitotta a fürdő szobából nyíló ajtaját, akkor tűnt fel, hogy valójában még mindig törölközőben volt. Akaratlanul is eltátottam a szám, de rögtön be is csuktam. Mintha mi sem történt volna, úgy hagytam volna el a szobát, de sz ajtóban megtorpantam a fürdőből kiszűrődő hangok miatt.
- Istenem, miért? Miért vagyok ekkora idióta! - máris megbánta, ez kiábrándító. Lenyomtam a kilincset, majd a cipőmet felhúzva léptem át a bejárati ajtót, ezúttal szándékosan. Szándékosan akartam máshol lenni, de persze miért is sikerült volna. Nem kerültem el sehova. Ebből a helyzetből is valahogy jól akartam kijönni, így a kiadó felé vettem az irányt, ezúttal gyalog. Zuhogott az eső, a pénzért zenélő idős bácsik egy kupacba tömörülve játszották a meglehetősen hamis dalokat, amiket lehet, hogy ők találtak ki, de akkor is szörnyen bántotta a fülemet a zaj. Az eső nekik sem kegyelmezett, a hegedű megtelt vízzel…Gyorsan továbbálltam, végigsétáltam a sétálóutcán, ahol a boltok polcain itt-ott felleltem a saját irományaim. A hírek hatására a legtöbb helyen kiemelt könyvként láthattam az Időutazót, a borítón Hoseokkal. Mosolyogva a számhoz értem. Az orromról akár egy csepedő csap zuhantak a számra az esőcseppek, majd onnan is aláhullottak. Esernyő luxus egy magamfajta idiótának.
- Minseo! - szólalt meg valaki mögöttem. Mint mindenki a helyemben, én is rögtön Hoseokra tippeltem, elvégre én is sok mesét néztem kicsiként. A mesékben mindig egymásra találtak. A lány a fiúra gondolt, ő pedig ott termett mellette és a történetnek vége szakadt. Szerettem volna egy mesében élni… de ez még mindig a szikla szilárd valóság volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése